Baranya Megyei Éghajlatváltozási Platform I. ülése
A Baranya Megyei Éghajlatváltozási Platform Titkársága összehívta az első és egyben munkaindító ülését. Az ülést Dr. Göndöc András, megyei főjegyző kezdte meg köszöntő beszédével, melyben kitért az éghajlatváltozás problémájának fontosságára. A megyei főjegyző kiemelte, hogy a világban, hazánkban, valamint a megyében megjelenő változásokra való reflektálás, az ahhoz való alkalmazkodás, valamint a probléma lehetséges mérséklési megoldásainak feltárása csak a szakmai szervezetek közös együttműködésének megteremtésével, valamint a közös gondolkozáson alapuló munka létrejöttével valósítható meg. Az együttműködés megvalósítását támogatja a Baranya Megyei Éghajlatváltozási Platform, valamint lehetőséget nyújt a klímastratégia elkészítési folyamataiban való részvételre, főként annak véleményezésében.
Az ülést a Platform klímareferense folytatta a projekt bemutatásával. A projekt előzményeinek ismertetését követően annak célrendszerére, fő tevékenységeire, ütemezésére is kitért a referens, fókuszálva a Baranya Megyei Éghajlatváltozási Platform, mint szakmai szervezet feladataira, az együttműködés alapjaira, a jövőben megrendezendő ülések ütemezésére és tematikájára. A projekt ismertetését követően a fenntarthatósági szakember a Klímabarát Települések Szövetsége megbízásából a Magyar Földtani és Geofizikai Intézet Nemzeti Alkalmazkodási Központ gondozásában kidolgozott módszertani útmutató tartalmi elemeit, és követelményeit.
A prezentációkat követően a meghívott szervezetek bemutatkozására került sor, valamint a résztvevők pár mondatban kifejtették a lehetséges kapcsolódási pontjukat a projekt megvalósításához. Az ülésre kiküldött meghívók mellé csatolásra került a Baranya Megyei Éghajlatváltozási Platformban való együttműködésre vonatkozó megállapodás, melyet az ülést követően írnak alá a Felek.